Hitvallásunk

Tudjuk, hogy "töredékes az ismeretünk", ezért a "lényeges dolgokban egység, egyebekben szabadság, de mindenben szeretet" elvét valljuk, és az esetleges teológiai különbségek ellenére minden keresztény egyházzal lelki közösségben tudjuk magunkat.

A többi keresztény egyházzal együtt valljuk a NICEAI-KONSTANTINÁPOLYI HITVALLÁST, mint a keresztény hit alapvető összefoglalóját. Egyházunk az alábbi témákban tartja fontosnak kifejteni hitbeli meggyőződését:


A Szentírás

"A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre," (2Tim 3,16)

Hisszük, hogy a Biblia a 39 könyvet tartalmazó Ószövetségből és a 27 könyvet tartalmazó Újszövetségből áll.

Hisszük, hogy a teljes Szentírás Istentől ihletett, és eredeti formájában hibátlan. Tanítása a hit és gyakorlat kérdéseiben mértékadó, az élet minden területéről tett kijelentései megbízhatóak.

Hisszük, hogy Isten kijelentése minden szempontból feljebbvaló az emberi kijelentésnél, és hogy az Istentől jövő emberi kijelentések összhangban vannak a Bibliával.


A Háromegy Isten

"Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, és az Istennek szeretete, és a Szent Léleknek közössége mindnyájatokkal. Ámen." (2Kor 13,13)

Hiszünk az egyetlen, igaz és tökéletes Istenben, aki örökkévaló Szentháromság - Atya, Fiú, Szentlélek.

Hisszük, hogy a mindenható Isten minden élőlény és élettelen dolog Teremtője, Fenntartója és Ura.


Jézus Krisztus

"A ki megbizonyíttatott hatalmasan Isten Fiának a szentség Lelke szerint, a halálból való feltámadás által, a mi Urunk Jézus Krisztus felől," (Róm 1,4)

Hisszük, hogy Jézus a Krisztus, a megígért és eljött Messiás. Hisszük, hogy benne Isten lett emberré, ezért Jézus teljesen Isten és teljesen ember volt, aki a Szentlélek által fogant, szűztől született, és bűntelen életet élt. Hiszünk csodatételeiben és tanításaiban.

Hisszük, hogy helyettünk bűnhődve halt meg a kereszten, kifizetve bűneinkért a váltságdíjat, így Ő a Megváltónk és életünk Ura. Hisszük, hogy harmadnapra testben feltámadt, majd felemeltetett az Atya jobbjára, ahol örökké él, Főpapként közbenjár értünk, és egy napon hatalommal és dicsőségben visszatér a földre, hogy Királyként uralkodjon.


A Szentlélek

"én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké." (Jn 14,16)

Hisszük, hogy az Atyától és a Fiútól jött Szentlélek az, aki meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. Ő szüli újjá, szenteli meg és teszi képessé a szolgálatra mindazokat, akik hisznek Jézusban.

Hisszük, hogy a Szentlélek minden Jézus Krisztusban hívő emberben lakozást vesz, hogy Ő az Egyház Pártfogója, Tanítója és Vezetője, és a szolgálati ajándékok adományozója.


Az ember

"A mint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is; Nincs, a ki megértse, nincs, a ki keresse az Istent." (Róm 3,10-11)

Hisszük, hogy Isten arra teremtette az embert, hogy Vele közösségben éljen, hogy egyre jobban megismerje és megszeresse, illetve hogy lélekben és igazságban imádja Őt.

Hisszük, hogy Isten az embert szabad akarattal ruházta fel, ezért a tetteiért felelősséggel tartozik. Hisszük, hogy az első ember bűnbeesése által minden ember természeténél fogva bűnös, vétkeiben halott, és ítélet alatt áll.


A megváltás

"Megigazulván ingyen az õ kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által," (Róm 3,24)

Hisszük hogy üdvösség kizárólag Isten kegyelméből, a Jézus Krisztus befejezett váltságművébe vetett hit által adatik. Hisszük, hogy Jézus minden ember bűnét magára vette, és áldozata minden hívő minden bűnét képes elfedezni.

Bár vannak, akik ellenállnak Isten megtérésre hívó szavának, aki megbánja bűneit, és elfogadja Jézus Krisztust személyes megváltójának és Urának, az abban a pillanatban bocsánatot nyer bűneire, újjászületik és elpecsételtetik a Szentlélek által, Isten gyermeke lesz, és az örökkévalóságot az Úrral fogja tölteni.


Az egyház

"Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint." (1Kor 12,27)

Hiszünk az egyetemes egyházban, Krisztus élő lelki Testében, amelynek Õ maga a feje, és minden újjászületett hívő a tagja. Hisszük, hogy az egyház legfontosabb feladata az evangéliumnak a hirdetése és a teljes Biblia tanítása.

Hisszük, hogy a gyülekezet vezetéséért a lelkipásztor felelős, akinek Istentől kapott feladata, hogy hűségesen táplálja és szeresse az Ő népét. Hisszük, hogy Isten a pásztor és a gyülekezet szolgálatának a segítésére presbitereket és diakónusokat rendelt.


A szertartások

"Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében," (Mt 28,19)

"Mikor pedig evének, vevé Jézus a kenyeret és hálákat adván, megtöré és adá a tanítványoknak, és monda: Vegyétek, egyétek; ez az én testem. És vevén a poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan; Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, a mely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára." (Mt 26,26-28)

Hisszük, hogy Jézus Krisztus két szertartást hagyott az Egyházra: a keresztelést és az úrvacsorát.

Bibliai mintára csak hívőket keresztelünk vízalámerítéssel az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. A keresztséget a Krisztussal való belső lelki azonosulás külső jelképének tekintjük. (Az újszülöttekre istentiszteleteinken együtt kérjük Isten áldását.)

Az úrvacsorán csak hívők vehetnek részt, de minden hívőt, így vendégeinket is szeretettel hívjuk Krisztus asztalához. A testét és vérét jelképező kenyérrel és a borral / szőlőlével Jézusra emlékezünk, és váltsághalálát hirdetjük, amíg újra el nem jön.


Az utolsó idők

"Mert a miképen a villámlás napkeletről támad és ellátszik egész napnyugtáig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is." (Mt 24,27)

Hisszük, hogy a bibliai próféciák közül még sok beteljesedésre vár, és azt is, hogy csak Isten tudja, mikor mi fog történni. Jézus Krisztus egy napon – ígéretének megfelelően – láthatóan vissza fog térni menyasszonyáért, az egyházért. Hisszük, hogy minden hívő el fog ragadtatni a felhőkbe Krisztus fogadására, és hisszük, hogy utána eljön az Ő királysága.


A végső dolgok

"És az Isten eltöröl minden könnyet az õ szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. És monda az, a ki a királyiszéken ül vala: Ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak."(Jel 21,4-5)

Hisszük, hogy halála után minden hívő a mennybe kerül Krisztus jelenlétébe. Hisszük, hogy az utolsó napon Isten megítéli az élőket és a holtakat, örök áldást adva az igazaknak, és el nem múló szenvedéssel fizetve a gonoszaknak. Hisszük, hogy Isten végül új eget és új földet fog teremteni.

(C) Golgota Keresztény Gyülekezet - NyíregyházaINDIKÁTOR Webfejlesztő Kft.
üres